Hatvan

 

Nem is olyan régen hosszú útra mentél,

Mégis olykor visszajársz az álmaimban

És tanácsot adsz nekem, ha látod, hogy elakadok.

Amikor a fényképedre tekintek, akkor

Mindig azt az érzést tükrözi az arcod, amelyiket odaképzelem.

Valamikor dühös vagy, utána meg csak némán mosolyogsz,

Amikor rájössz, hogy mégsem azt az utat járom,

Amelyiket te.

Ilyenkor összeszorul a torkom, hiszen

Eszembe jut, mennyire másképp látlak az óta.

Azután ismertelek meg, miután elmentél.

Most tudtam meg, ki voltál, mielőtt világra jöttem.

Mintha azokat az érzéseket élném meg,

Amelyeket te is megéltél ekkor.

Viszont egy ponton

El kell, hogy engedjem a kezed,

De tudom, hogy te sem akarod tovább fogni.

Nem azért, mert nem szeretsz

És nem is azért, mert már nem vagy itt.

Hanem inkább új irányokat mutatsz

Azzal a kezeddel, amelyikkel eddig a kezemet fogtad.

Még mindig eszembe jut, ahogyan a vágyaid

Veled együtt mentek el.

Nem azokat a vágyakat sajnálom,

Amelyekre a kényszer miatt vágytál,

Hanem azokat, amelyek a félelem miatt

Egyre mélyebbre kerültek, mígnem

A legsötétebb lepedővel borítottad le őket,

Hogy soha többé ne juthassanak eszedbe.

Azt hitted, hogy más be tudja pótolni az űrt,

Hogy a megszokott dolgok elegek lesznek majd

A teljes élethez.

Nem azért remélted a gyógyulást,

Hogy egy kicsit magad miatt is élhess,

Hanem, hogy folytathasd azt,

Ami miatt belekerültél ebbe a spirálba.

Amikor rád nézek, mindig megmelengetik

A szívemet az emlékek és az, ahogyan egyre jobban

Szeretlek.

Sosem hittél abban igazán, ami az erőt adhatta volna,

Ahhoz, hogy megmaradhass olyannak,

Amilyen mindig is lehettél volna,

Ha nem temeted el magad előre.

Ha nem a félelem vezette volna a lépéseidet,

Hogy ne essen rés azon a pajzson,

Ami végül elzárt mindenkitől,

De legfőképpen saját magadtól.

Ennek ellenére én minden nappal

Egyre közelebb érezlek magamhoz

És mindig elképzelem,

Hogyan látnád a világot most,

Ha nem a falak közül próbálnál kitekinteni.

A félelem nem véd meg semmitől,

Csak megfojtja azt,

Aki benne él.

Mindenesetre én azért annyi gyertyát gyújtok,

Mint ahány éves lehetnél ma,

Ha hagytad volna, hogy mindannyian

Jobban szeressünk téged

Magaddal együtt.