Keringő

          Loccsan a bor, szisszen a szóda, majd mehet az egész húzóra! És mivel ez egy ismétlődő folyamat, mehet minden egyes nap! Sőt, még annál is többször. Aztán, ha este nem jön szemedre az álom, akkor el ne felejtsd az ágyad mellett a bogyókat! Egymás mellett sétálunk el a lépcsőn, te fel, én pedig le. Felteszel néhány semmitmondó kérdést én pedig mindegyikre adok egy semmitmondó választ. Mindig mosolyt erőltetek az arcomra, amikor rád nézek, te is ugyanígy teszel. Így megyünk el egymás mellett nap, mint nap.

          Hallom, ahogyan nyílik az ajtó, majd azt, ahogyan csukódik, majd újra nyílik és zárul. Ez egy fröccs. Azt szoktam számolgatni, vajon egy nap hányszor nyílik és csukódik az ajtó? Az vajon hány fröccsel egyenlő? Aztán kimegyek valamiért, benyitok, te pedig gyorsan becsukod a szekrény ajtaját, majd az orrom előtt húzod le a pohár tartalmát. Délben. Nem szólok semmit, elviszem, amiért kijöttem. Már rég eljöttem onnan, de még mindig mosolygok. Mosolygok, mert megszoktam, hogy ezt kell tennem. Aztán megremeg a szám és ez a mosoly darabokra hullik. Úgy, mint a kialakult képem rólad. Bejössz utánam és úgy csinálsz, mintha nem történt volna semmi, én is úgy csinálok. Némán kiteregetek, te pedig figyeled, aztán nem sokkal később újból nyílik az ajtó, majd csukódik, én pedig eleresztek egy könnycseppet, de mire visszajössz, addigra felszárad.

          Hogy megy a suli? – Jól.

          Mennyi meló van! – Igen, elég sok.

          Holnap hány órád lesz? – Három.

          Várom, hogy elmenj végre és ne kelljen tovább tettetnem, hogy minden rendben. Beülsz a számítógép elé, magadban nevetgélsz, néha közvetíted felém. Kuncogok egy keveset, aztán végre elfogynak a ruhák és eltűnök előled. Felmegyek a szobámba, de nem sírok, csak magamban megszámolom, hányszor voltál kinn. És az egész napunk ebből áll: én számolok, te nem számolsz, beszélünk a semmiről és nevetünk. Bemegyek a szobádba, az ágyad mellett ott van az a kis üvegcse, amiben napról napra kevesebb bogyó van. Összefogdosom, kibontom, meglesem, sóhajtok, visszacsavarom a tetejét, majd visszateszem oda, ahol volt. Kisétálok, és úgy teszek, mintha nem jártam volna a szobádban.

          Este ülsz a fotelben, filmet nézel. Bemegyek, mert el kell intéznem valamit. Felkapcsolom a villanyt, hogy lássak, rád nézek, mert hozzám szólsz. Arcodról ijedtség tükröződik. Félsz, hogy vajon mikor veszem észre azt a boros üveget, ami félig telve áll a földön melletted. Ó, ne aggódj, már észrevettem, de úgy teszek, mintha nem látnám. Megnyugszol, újból a filmre koncentrálsz. Így kerülgetjük a forró kását minden nap. Te titkolod, hogy mit művelsz, én pedig titkolom, hogy tudom. Ezek a titkok pedig szépen lassan kiölik a bizalmat, majd a szeretetet is. Mi pedig szépen lassan úgy állunk egymással szemben, mint két idegen.