Délelőtt háromnegyed
tíz van és én egy szemhunyásnyit sem aludtam – megint. Ülök a padon, a fülemben
maxon szól a zene, hogy biztosan ne aludjak el. Szerencsére több mint nyolcszáz
zeném van a telefonomon, úgyhogy még egy darabig fennmaradhatok; de ha véletlen
elfogyna, akkor majd lejátszom mindet újból. Igazából már kezdek összeesni,
ezért idegbetegen nyomkodom a hangerő gombot, hátha majd hirtelen úgy dönt a
készülék, hogy a maximumot is túlszárnyalja és véglegesen megöli a
dobhártyámat. Újabb energiaitalt bontok; ez ma már a negyedik. Jaj, bocsánat,
nem ma, elvégre tegnap reggel óta fenn vagyok és azóta azon ügyködök, hogy ez
így is maradjon. Nem szeretnék aludni, bármennyire is kívánja a testem meg
valahol az elmém is, de a lelkem az nem.
Nem az alvással, hanem
az álmokkal van bajom. Az én álmaim nyomasztóak; akkor is, ha vidámak és akkor
is, ha nem azok. Megvan az az érzés, amikor felébredsz egy szuper jó álom után
és csalódottan konstatálod, hogy semmi sem volt belőle valóság? A jókedved már
reggel tovaszáll, aztán egész nap azon agyalsz, hogyan juthatnál oda vissza.
Aztán aznap este lefekszel, bízol a viszontlátásban, erre belecsöppensz életed
leggusztustalanabb rémálmába és izzadtan, csapzottan ülsz fel, majd szembesülsz
a valósággal. Viszont most sem vagy tőle boldog, pedig most kellene annak a
résznek jönnie, hogy a valóság sokkal jobb, mint az álomvilág, ennek ellenére
te mégsem így érzel.
Nehéz a leválás az
álmokról, túl sokáig ragadok bennük és túl sokáig ölik ki belőlem a realitás
érzékelését. Amikor a barátaim sztorizgatnak körülöttem, én pedig még mindig
azon agyalok, hogy pár órával ezelőtt a nagybetűs MÁSIK VILÁGBAN túléltem a
bubópestist és azok a hegek örökre beleégtek a bőrömbe. Vagy amikor komoly
témákról folyik a beszélgetés, valakinek meghalt valakije, te pedig egész végig
azon őrlődsz, hogy vajon elmondd-e valaha is, hogy tudod, milyen érzés
halottnak lenni. Hiszen te az álmodban valakinek a holtteste voltál, és amikor
felébredtél, ösztönösen feszültek meg az izmaid és kapkodtál levegőért, aztán
meglepetten tapasztaltad, hogy nem vagy letakarva azzal a fehér lepellel. Végül
meggondolod magad és inkább csendben maradsz.
Mondd csak, veled is
volt már olyan, hogy azért haragudtál valakire, mert az álmodban elkövetett
valamit ellened? Vagy amikor fogalmad sincs, hogy pontosan mit álmodtál, de
amint arra az illetőre gondolsz, elfog valami furcsa és megmagyarázhatatlan
érzés. Éppen innád a reggeli teádat, gondolkodsz a napi teendőiden, az
embereken, és amikor arra a személyre gondolsz, megállsz, nem kortyolsz bele a
teába, hiába van a bögre a szád közelében. Kiráz a hideg, összeszorítod az
ajkadat, aztán úgy teszel, mintha mindez nem váltott volna ki belőled semmilyen
érzelmet.
Amikor még a
legkuszább, legjelentéktelenebb álmok is jelentéssel bírnak és kihatnak rád,
kihatnak a mindennapjaidra. Az ismétlődés, ami sokszor ezeket az álmokat
jellemzi. Foghullás, tornádók, kutyatámadás, elindulni valahová, ahová sose
érsz el. Aztán ott egy helyszín, ami többször, más formában, de ugyanúgy
megjelenik, és nem tudod hová tenni. Vagy amikor megfigyelőként szerepelsz egy
történetben, aztán te kerülsz annak a helyébe, akit egészen idáig figyeltél,
legyen az férfi vagy nő.
Már remeg a kezem az
idegességtől, a szívem hevesen ver, az ájulás szélén járok, amikor kinézel az
ajtón. Csalódottan rázod a fejed, amikor összenyomom az újabb energiaitalos
dobozt, aztán rágyújtok. A zene pedig ordít, a szemem pedig már csukódna le,
félig már alszom is szinte. Amikor letérdelsz elém és belenézel a szemembe, nem
tudom eldönteni, hogy álmodom-e vagy ébren vagyok. Már éppen beletörődök abba,
hogy ez csak egy újabb álom, amikor érzem, hogy mindkét karoddal a hónaljam alá
nyúlsz és óvatosan felemelsz. A cigi kiesik a kezemből, bár már amúgy sem
égett, a testem elernyed a kezeidben, ha akarnám, se tudnám megmozdítani egyik
végtagomat sem. Aztán lehelyezel a kanapéra, betakargatsz az odakészített
pléddel és belesuttogsz a fülembe.
Jó éjszakát, álmodj
szépeket! – mondod, és még látom azt a félmosolyt az arcodon, mielőtt végleg
lehunynám a szemem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése