Test és vér

Fájdalmas tekintettel nézek fel rád

És eszembe jut ez a másfél év.

Ahol eddig volt, most nincs többé vár,

Pedig most épült, nem olyan rég.

Külön utakon járunk mi ketten,

Nem köt össze semmi, csak a múlt.

A kukában köt ki az ajándék, amit vettem,

Úgy tűnik, a labirintusból nincs kiút.

Te és én – mi voltunk,

Most már csak te és valahol én.

Egy cigi csikk, amit gyorsan elnyomtunk,

Egy pillanat volt csupán a fény.

Közel vagy, de mégis távol,

Gyűlöllek, és közben szeretlek,

Elindulok, mint valami vándor,

Mert tudom, el kell, engedjelek.

Nyolc hónap: ez a te ajándékod,

Mit nem tőlem, hanem az élettől kapsz.

Remélem, a gyógyulás a szándékod,

És ezek után már gond nélkül adsz

Úgy, ahogyan korábban is tetted.

Szeretet bújik meg a szemedben újból,

Látom előre, én hiszek benned!

Ezen túl ne térj le az útról.

Nagy vihar kering felettünk,

De, mint mindent, ezt is túléljük,

Mert emlékezz arra, mennyit nevettünk

És szerettünk, egymástól nem kellett, féljünk.

Remélem, visszatér az, aki egykor voltál,

Ölelést adsz puszival és mosollyal

Úgy, ahogyan mindig is szoktál,

És végleg leszámolsz a benned élő fogollyal.