Kérdőjel

Néha csak úgy ülnék az öledben.

Tudván, hogy az megnyugtat.

Hogy az igazi biztonságot nyújt.

Nyilván nem tudom meg sosem, milyen az igazi

Biztonság.

Akármennyit olvasok és írok róla, az nem ugyanolyan.

Én csak vergődöm azzal, ami épp kijön.

Mondhatni, sodródom az árral.

Bort kortyolgatok épp.

Már megint.

Összetörik az üvegpohár.

Kiborul a tartalma.

Fáj.

Fáj a lelkemnek.

Fáj nekem.

Fáj neked.

Újból megtöltöm.

De már csak én iszom.

Senki más, csak én.

Már megint.

Elsírom magam.

Könnyáztatta boros poharamba belekortyolok.

Megint elrévedezek azon, hogy mennyire sokra vihettem volna,

Aztán meglátlak téged és téged.

Ti ketten.

És én egyedül, ahogyan szoktam.

Miért részegültem meg már megint a vágytól?

Inkább leülök csendben és elfogadom, ami vár rám.