Magá(r)ny

Állok a tömegben egyes-egyedül,

Beszélek, de a hangom nem jut el hozzátok.

Csak egyvalaki hallja meg:

A hátam mögött nyújtózkodó árnyék,

Ami egyre hosszabb és hosszabb lesz.

Igyekszem én szavakat kiadni magamból,

De már más nyelvet beszélünk,

Már nem értetek meg.

Ne aggódjatok,

Én se magamat.

Csak az árnyékom ért meg.

Lassan én leszek Ő.

Vagy inkább ő lesz Én.

Testemet, lelkemet áthatja a mélyről jövő sötétség

És én nem tudok mit kezdeni vele.

Szorít magához, erőmet elveszi, egyre gyengébb leszek.

De Te, kedves Árnyék, megmaradtál erősnek.

Lekapcsolódnak a lámpák,

Az ajtókat is mindenki jól bezárja,

Véletlenül se tudjon senki se ajtót nyitni nekem,

Ha esetleg keresnék valakit.

Elvesztem a saját magányomban.

A szívem kicsiny ajtaja elé ledob egy hatalmas követ az Árnyék.

Azt mondja „jó lesz ez itt”.

Bólintok, mást már úgy se tehetek.

Jó nekem így.

Jó nekem Így…