Mélyen legbelül

 

Érezni a semmit és érteni a mindent. Talán ezért nem működik bennem az egyensúly, mert nem engedem magamnak, hogy működjön. Amikor ülök a domboldalon és hallgatom a csendet, figyelem a lemenő nap sugarait, akkor jövök rá, hogy amit valójában érzek azt sosem érezhetem igazán. Azt tanultam, hogy a józan észnek mindig felül kell kerekednie a szív vágyain, érintéssel nem lehet kifejezni semmit sem úgy, mint szavakkal. Most pedig itt állok veletek szemben és egy szó sem hagyja el a szám, ugyanis nem tudom, mit mondhatnék. Az eszem meggátolja a tetteket, mert fél, hogy valaki hátbaszúr ölelés közben. Engedem hát, hogy a szavak beszéljenek helyettem, mint ahogyan eddig is.

Mikor kezdhettem el egyre kevesebbet érezni? Mikor váltotta fel a cselekedeteimet a beszéd? Minden, ami bennem van az itt marad, semmit sem eresztek el, így belülről kezd el felemészteni. Nem tudok elmélyülni semmiben sem, csak a gondolataimban, amelyek sokszor hazudnak nekem, nem bízhatok bennük. Mégis inkább elfogadom, amit mondanak, hogy legalább sugározhassak valamit kifelé is, ha már a szívem kulcsát elvesztettem. Azt hittem, másnál megtalálom, azonban a kulcs nem az utcán veszett el, hanem mélyen bennem.

A legszigorúbb velem én magam vagyok, nem engedem a henyélést, ezért mégis halogatok. Mindig minden fontosabb annál a háborúnál, ami bennem dúl, ezért nem ások mélyebbre. Ezáltal a büntetésem az, hogy semmiben sem tudok mélyebbre ásni. Ezen a legerősebb ásó sem segítene, hiszen magában nem tud ásni, kell hozzá valaki – mondjuk én.

Tétova

 

Leírnám neked, hogy szeretlek, de nem tudnám megmondani, pontosan kinek is írom. Éppen ezért nem írok semmit soha senkinek. Nem tudom, mikor kell ölelni pacsi helyett és mikor adjak csókot szavak helyett. Soha nem tudom, hogy mikor minek jön el az ideje, mikor kell túllépni dolgokon és meddig kell ragaszkodni valakihez. Mennyi az optimális ideje a szeretet kialakulásának és mennyi idő alatt múlik el a szerelem?

Nap mint nap új arcokkal találom szembe magam, mégsem emlékszem egyik ember arcára sem, a tied viszont rögtön a szemembe ég és onnantól kezdve benne élsz az álmaimban. Valakivel elég két alkalommal is találkozni, hogy valami oknál fogva beleragadjon a tudatunkba, a másikkal pedig egy év is kevés, hogy nyomot hagyjon. Egy elhagyott hatósági igazolványon lévő születési dátum – ez is hamarabb eszembe jut, mint annak a születésnapja, akinek éveken át eljártam a bulijaira.

Ösztön, amikor azzal akarok figyelmet kiváltani belőled, hogy élek és a következő pillanatban már nem. Látni akarom, melyiket veszed észre hamarabb. Mi van akkor, ha valaki más is észreveszi, nemcsak te? Aztán a végén még kiderülne, hogy az egész nem is a figyelmedért van, hanem csak önigazolás.

Talán, ha nem tennék mindig kérdőjelet oda, ahová már rég pontot kellett volna, akkor közelebb lennék a megoldáshoz.