Szuper, hogy ennyire látni
akartál, de szeretném a tudtodra adni, hogy ma kifejezetten hisztis vagyok. Nem
csak ma, hanem mindennap. Mindig jön valami apróság, amit rosszul kezelek,
aztán láss csodát, hisztizek egész álló nap, úgyhogy, ha le akarsz lépni, nem
veszem rossz néven. Sőt, nem is bánnám, lehet, jobban járnál, hiszen ki akarna
egész nap egy Hiszti Kriszti társaságában lenni?
Ó, szóval
maradsz. Te tudod. Végül is, legalább képet kaptál arról, hogy mi az, amit
vállalsz. De te vállaltad be, úgyhogy ez a te felelősséged, elvégre én szóltam
előre. Később sem hibáztathatsz, ha majd kiakasztalak. Látod? Most is mit
csinálok? Máris bűnbakká teszlek, holott nyilván az én hibám, ha nem érzed magad
jól velem, mert idegesítelek. Többek között ez is a baj velem, nem bírom a
kritikát.
Szólj rám, ha
sokat beszélek, mert baromi idegtépő, amikor az egyik csak mondja, mondja,
ezáltal pedig nem tud szóhoz jutni a másik, szóval kérlek, vágj a szavamba, ha
úgy érzed, sok vagyok, mert én nem veszem észre. Túl sokat beszélek, tudom,
csak azt nem értem, hogy te miért mosolyogsz ezen, amikor ki kellene akadnod,
hiszen most sem érdeklődöm felőled, hanem magamról beszélek, hogy milyen
rohadtul elviselhetetlen vagyok rövid-, illetve hosszútávon. Miért mosolyogsz
ezen úgy, mintha valami stand-upot hallgatnál?
Nekem aztán
mindig produkálnom kell valamivel magamat, nem bírom ki, ha nem lehetek a
középpontban. Múltkor is például azon visított az egész társaság, hogy
elmeséltem, hogy fél életemben azt hittem, hogy a HÉV az hajó. Érted, HAJÓ!
Fogtam a fejemet, hogy milyen buta vagyok, de azért elmeséltem mindenkinek,
hogy aztán jót nevessenek rajtam és megint rólam szóljon minden. Nem is értem
egyáltalán, hogy miért nem tudom befogni a számat. Meg is értem, ha ezek után
nem is szeretnél többet találkozni, hiszen ki akarna egy ilyen buta,
egocentrikus, nevetséges, gyerekes emberrel időt tölteni?
Igen, igen,
tudom, a kezem jéghideg, mert dohányzom. Nem is értem, minek fogtad meg. Ne, ne
engedd el, elvégre a tied jó meleg! Vagyis… akarom mondani… ha szeretnéd, hogy
holnap leamputálják a kezedet, akkor fogd csak nyugodtan az enyémet, de jelzem,
hogy ezt a kezet semmi és senki nem tudja felmelegíteni. Minden végtagom hideg,
hála a rossz vérkeringésnek, hála a dohányzásnak. Aztán, hogy valami rosszabbat
mondjak: inni is szoktam és egyelőre nem találkoztam még azzal a Mérték nevű
fickóval, akit minden buliban annyit emlegetnek. Ja, és még a humorom is szar.
Nem untad még
meg? Mit, hát mit? Engem és a sok badarságot, amit itt összehordok. Itt vagy
te, én pedig végig csak magammal foglalkozom, alázom magamat, ahogyan csak
tudom. Ennyire nincs önbizalmam, hiszen miért kellene, hogy legyen? Te jó ég!
Biztos nárcisztikus vagyok! Na, még egy ok, amiért el kell menned innen és
minél nagyobb távolságot kell tőlem tartanod. Miért jössz közelebb még így is,
hogy ezt kimondtam? Hiszen most mondtam el! Nárcisztikus vagyok.
Mindez, amit
itt most felsoroltam az az, amiért nem érdemes mellettem maradni, elvégre csak
kiszipolyozom az emberből azt a maradék életerőt is. Ellenben te gyakorlatilag
hozzám bújsz. Nem értelek. Mi az, hogy nem hagyom, hogy mások úgy lássanak,
amilyen valójában vagyok? Miféle badarság ez? Mindenki így lát engem, én csak
előre közvetítek, hogy tudják, mire számítsanak, hogy ne lepjen meg, ha egyszer
majd úgy döntenek, hogy lelépnek. Mit értesz az alatt, hogy a szemem nem azt
tükrözi, amit a szavaim? Honnét veszed, hogy a gondolataim becsapnak engem?
Alapból azt se értem, hogy miért maradtál itt velem, más már rég lelépett ilyenkor,
te meg még fogod a kezem és az arcomat fürkészed, ami, megjegyzem, zavarba hoz.
Még mindig
fogod a kezem. Nem fogom megérteni, de mindegy, azt hiszem nem sikerült
elérnem, hogy ne kedvelj, mondhatok bármit, ugye? Úgy tűnik, te átlátsz a
szitán és nem akarsz felszívódni. Hát jól van, nem bánom, akkor maradj csak, de
szorítsd meg jól a kezem, hogy végre felmelegedjen, és ne fagyjon vissza soha
többé!
