Tudod,
én mindig azt hittem, hogy az én életem olyan, mint egy film. Egy olyan film,
aminek happy endje van. Hogy a nehézségek jönnek meg mennek, de a végére úgyis
minden jóra fordul. Valószínűleg túl sok amerikai filmet néztem. Kérlek, ne
hibáztass érte. Az a legszomorúbb, hogy még mindig hiszek benne. Ugyanis nem
tudok nem hinni. Akkor is, amikor már végleg fel kellene adnom a reménykedést,
az a halovány sugár valahogy ott terem és halkan súgja a fülembe, hogy még ne.
Ilyenkor mondom – a francba is, hányszor mondom! -, hogy még egy esélyt megér a
dolog. Meg még egyet, meg még egyet, meg még egyet… aztán újból a padlóról kell
összekaparnom magam és az a legdurvább, hogy ezt a folyamatot senki sem látja.
Még én magam sem.
Jó,
hogy itt vagy most velem és örülök, hogy végre el tudom ezt mondani valakinek.
Úgy igazán el tudom mondani. Tudod, mennyit beszélek, tapasztaltad te már, de
valahogy mindenegyes beszélgetés végén ugyanúgy érzem magam: tele vagyok
mondanivalóval. Csak tudod, néhány szó, mondat egyszerűen odafagy a nyelvem
hegyére és nem jön ki. Jobban mondva, nem találnak utat maguknak a szavak.
Például most is, annyira el akarom mondani neked, hogy mekkora szükségem van
rád, de képtelen vagyok rá. Nem megy. Nem merem elmondani, mert attól félek,
hogy elveszítelek.
Mondjuk,
ki veszítene el valakit a miatt, mert elmondja neki, hogy szüksége van rá? Elég
paradox gondolat, nem igaz? Ha elmondanám, és hozzátenném ezt a
gondolatmenetet, biztosan kinevetnél érte, hogy már megint jó nagy badarságot
gondoltam én. De persze, honnan is tudhatnám, hogy te mit gondolsz.
Mindig
elképzelem, hogy beszélgetünk és megnyílunk egymásnak. Átbeszélünk egy egész
éjszakát, aztán folytatjuk a beszélgetést mindenféle platformon. Majd újból és
újból találkozunk. Egyre gyakrabban, egyre hosszabb időkre. Igen, én pontosan
így képzelem. Ne haragudj, hogy csak erről beszélek, de úgy érzem, fontos ezt
elmondanom. Igen, fontos, mert végre beszélek! Úgy igazán beszélek. Végtére is,
ennek előbb-utóbb ki kellett jönnie. Hiszen az ember nem halhat meg úgy, hogy
nem mond ki semmit… vagy igen? Lehet, ez megint csak valami amerikai álom,
amiket annyiszor, de annyiszor végignéztem a filmvásznon. Ezt a bogarat akarom
elültetni benned is meg bennem is.
Amiről
most beszélek, azt senki másnak nem tudom elmondani, csak neked. Persze,
tisztában vagyok azzal, hogy mennyi embernek elmondhatnám, de mint említettem,
nem tudom. Csak most tudok beszélni és csak neked tudok beszélni. Én aztán nem
tehetek erről az egészről, szóval nagyon kérlek, ne hibáztass! Ki mondta, hogy
én ezt az egészet így szeretném, hogy pont neked, pont most elmondjam? Nem én
találtam ki, nekem aztán elhiheted. Nem én választottalak ki áldozatnak. Csak
arra kérlek, ne hergeld fel magad, mert az nem tesz jót egyikünknek sem. Bár
tudom, te nem az a fajta vagy.
Sajnálom,
hogy így alakult. De örülök, hogy elmondhatom neked. Kimondom végre azt is,
hogy: örülök, hogy rád találtam. Hű, újabb megkönnyebbülés. Hallod, hogy dobog
a szívem? Nem? Akkor tedd ide a kezed a mellkasomra. Érzed, ahogyan ver?
Esküszöm, kezdek elernyedni.
Nézd
azt a szerelmes párt ott lent! Ők tényleg olyanok, mint azokban a filmekben. Mi
is ilyenek leszünk? Persze, csak ha nem bánod. Nem akarok rád erőltetni semmit.
Elég, ha szép csendesen az enyémre csúsztatod a kezedet, miközben a másik
kezemmel lehamuzom az égő cigarettát. Sokat dohányzom, ne haragudj ezért se
rám, de igyekszem ezen változtatni, csak tudod, ez egy amolyan „rossz időszak”.
De majd elmúlik, elvégre a legtöbb film vége jó, mi pedig még csak a közepénél
tartunk. De onnan tudom, hogy elindultunk a végkifejlet felé, hogy itt vagy
mellettem. Újabb mondat csúszott ki a számon. Esküszöm, a szívem még nem
kalapált ennyire. Tudom, neked ez nem okoz megkönnyebbülést, de életemben
először érzem azt, hogy helyesen döntöttem, hogy elmondtam neked mindent.
Örülök, hogy a megbízható sors téged sodort ide mellém és neked kellett
elmondanom ezt, nem másnak.
Gyorsan
elnyomom a csikket, aztán nem szólalok meg többet, jó? De közben karold át a
derekam, mert akkor egyszerűbb lesz csendben maradni. Mielőtt felébredek, adsz
egy puszit a homlokomra? Csak, hogy tudjam, máskor is itt leszel még, nem csak
most.
Köszönöm.
Így már nyugodtabban kelek fel reggel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése